Ha a konyhai dugulásokról beszélünk, akkor a legelső probléma forrásaként a mosogatóba dobott ételmaradékokat említjük meg. Nagy hibát követünk el, ha a megmaradt ételmaradékoktól így szeretnénk megszabadulni. Az ételmaradékok a lefolyócső falán le tudnak letapadni és folyamatosan elszűkítik a víz útját, ami duguláshoz vezet. Ám emellett akár a szifonban is le tudnak rakódni, ami azonnali dugulást eredményez, melynek következménye, hogy egyáltalán nem is fog lefolyni a víz.


Ételmaradékok - Ha ételmaradékos edényeket vagy épp tányérokat mosogatunk, akkor a kisebb darabokat érdemes kivenni a lefolyó nyílásából. Ne próbálkozzunk azzal, hogy ha már ott van, akkor valahogy akkor is lenyomjuk a lefolyón, mert ennek következménye minket fog sújtani. Sokan úgy gondolják, hogy ebből baj nem lesz, mert feloldódnak. Ám ez egyáltalán nem így van, nem áznak szét az ételmaradékok, hanem a bomlásuk után a csőben lerakódnak.

A legtöbb mosogatóban bekövetkezett dugulás általában ünnepek környékén szokott előfordulni. Mikor bizony a megszokottnál több családtagra vagy épp vendégre kell főznünk és nagyobb mennyiséget is. Gyakran az időhiány miatt sem tudunk teljes egészében odafigyelni arra, hogy épp mi kerül a mosogatóba, így önhibánkon kívül is követhetünk el későbbi problémára utaló dolgot. Ha Önnél is hasonló probléma lépett fel, keressen fel minket és hatékonyan az Ön igényeihez mérten megoldjuk a problémát!